A 2007-ben a megyei jogú városokban a felderített bűncselekmények száma alapján a középmezőnyben helyezkedik el Miskolc. A 10 ezer lakosra jutó bűnelkövetések száma itt 587, míg abszolút értékben már megrendítő. Eszerint 2007-ben 10 136 az esetszám. Viszont érdekes, hogy ebben az értékben Debrecen 10 177-el szerepel a számsorok között. Az úgynevezett nyers bűnügyi mutatók alapján Békéscsabát Dunaújváros és Érd követi a vidéki nagyvárosok 2007-es kriminalisztikájának élén.
Vitatott bűnügyi statisztikák
Létrehozva
KözéletBelföld
Érthető, hogy a „krimi-statisztikák” eredményeit, annak közzétételét, az azokból levonható következtetéseket sokan vitatják. Az viszont biztos, hogy valami alapján rá kell ébreszteni a lakosságot, a közrenddel, a közbiztonsággal és a vagyonvédelemmel foglalkozókat, hogy a nagyvárosokban hol szorít a cipő. A HVG most közzétett, az ERÜBS, vagyis az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika szerint, sajnos kétségtelen: a rablások számát tekintve Miskolc viszi a prímet.