Ugrás a tartalomra

Autóbusz-összeszerelő a Borsod Volánnál

Létrehozva
Elkészült Miskolcon a Borsod Volán Zrt.-nél összeszerelt első hat darab ARC 127 típusú autóbusz, amelyeket ünnepélyes keretek között adtak át a társaság telephelyén. A cégnek jelenleg 12 ilyen busz gyártására van szerződése - közölte Sárközi György vezérigazgató. Képösszeállítás:
A Volán társaság 2007-ben kötött megállapodást a szigethalmi Auto Rad Controlle Kft.-vel, ennek alapján kezdődhetett meg Miskolcon az ARC-típusú járművek végszerelése a szigethalmi cég által gyártott alkatrészekből. A Borsod Volán összeszerelő üzemet alakított ki egyik meglévő műhelyépületében.
A vezérigazgató elmondta, hogy a Borsod Volán több mint félezer járműből álló autóbuszparkjának átlagéletkora meghaladja a 13 évet, és bár a cég már évek óta épít át járműveket, ennek ellenére alig mérséklődött az átlagkor. A 12 éves, vagy azt meghaladó életkorú járművek aránya 55 százalék fölött van.
A műszaki életkor növekedése hatékonyan csak az új autóbuszok beszerzésével állítható meg, ezért az elmúlt évben a cég a felújítások, nagyjavítások helyett ismét az új autóbuszok vásárlását helyezte előtérbe - tette hozzá a vezérigazgató, majd megjegyezte: az állami autóbusz-rekonstrukciós források az indokolt beszerzéseknek csak egy részére nyújtanak fedezetet. Az új járművek beszerzési költségeinek mérséklésére kínál lehetőséget a Borsod Volán és az Auto Rad Controlle Kft. közötti megállapodás.
Az 1989-ben alakult szigethalmi cég 2005-ben kezdett a Volán társaságok megrendelésére szóló és csuklós autóbuszok tervezésébe és gyártásába, a teljesen magyar tervezésű és gyártású járművekből már három típus létezik.
Az ARC 127 buszok Euro 4 környezetvédelmi besorolású motorral, rozsdamentes, alacsonypadlós vázszerkezettel szereltek, és a legkorszerűbb automata sebességváltóval rendelkeznek.
Sárközi György elmondta az is, hogy jelenleg évente 12-15 járművet tudnak összeszerelni, ugyanakkor lehetőség van a kapacitás további növelésére.