Ugrás a tartalomra

Borsod továbbra is a legszegényebb megyék között

Létrehozva
A GfK Hungária vásárlóerő-térképe szerint a legtehetősebb Budaörs lakossága, míg a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte lakói rendelkeznek.
A piackutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint a megyék sorában a sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de az öt legnehezebb helyzetben lévő település közül három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. A GfK Hungária idén hatodik alkalommal készítette el Magyarország vásárlóerő-térképét. A felmérésből kiderül: a két évvel ezelőtt még Magyarország legtehetősebb vidéki településeként számon tartott Hévíz idén már csak a harmadik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, vásárlóerő-indexe az országos átlag 135,8 százaléka. A fürdővárost Budaörs és a balatoni Csopak előzte meg 137,3 százalékos és 136,5 százalékos vásárlóerő indexszel.
A lista végén végző települések helyzete az elmúlt két évben nem sokat változott, hiszen az akkori legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező öt település közül négy továbbra is a sor végén kullog.
A legnagyobb nehézséggel küzdő öt faluból három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található és a legnehezebb helyzetben az idei adatok szerint Csenyéte van, ahol az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlagnak mindösszesen 37,6 százaléka. Az országos átlag 40 százaléka körüli vásárlóerővel rendelkezik a 2006. évi sereghajtó Gilvánfa (Baranya), valamint Szakácsi (B.-A.-Z.), Kiscsécs (B.-A.-Z.) és Rinyabesenyő (Somogy). A megyék rangsorában - Budapestet is ideértve - az első két hely szilárdnak tűnik: a főváros továbbra is mintegy 35 százalékkal az országos átlag felett teljesít, és a második helyen továbbra is tartja magát Győr-Moson-Sopron megye 107,4 százalékkal.
A sereghajtó megye 2006-hoz képest változatlanul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (78,2 százalék), de az utolsók között van Békés megye (82,7 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is (83,9 százalék). Ez utóbbi megye vásárlóereje, ha csak 1 százalékponttal is, de javult a két évvel ezelőtt mért adatokhoz képest.