Rendkívül balszerencsésnek bizonyult az országos motokrossz-bajnokság legutóbbi fordulójában Sziklavári Patrik. A Miskolci Motocross Racing SE fiatal sportolója KTM motorjával a 85 köbcentiméteresek között állt rajthoz a Kőszárhegyen megrendezett futamon. Ez volt egyébként az idei sorozat utolsó állomása. A záró forduló remekül kezdődött Patrik számára, ugyanis az első futamot káprázatos motorozással nyerte meg. Ezzel kitűnő helyzetbe hozta saját magát, hiszen a folytatásban mindössze egyetlen ponttal kellett volna többet szereznie, mint legnagyobb vetélytársa, Mekler Gergely. Nos, Fortuna ezúttal elpártolt a miskolci fiú mellől, ugyanis a második futamban egy szerencsés kimenetelű bukást szenvedett (nem sérült meg komolyabban), de a folytatásban már nem tudta behozni motorját az első helyre. Ez azt jelentette, hogy Patrik az év végi összesítésben, kategóriájában a második helyet szerezte meg.
Az MX2-es, azaz a 125 köbcentiméteres kategóriában Sziklavári István (KTM) az első futamban a 6. helyen végzett, míg a második futamot nem tudta befejezni technikai probléma miatt. Az év végi elszámolásnál pillanatnyilag a 9. helyen áll a tabellán.