Az utóbbi időben azonban megnőtt az autó- és garázsfeltörések száma, ezért is van szükség az önkéntesek munkájára. Miskolcon már hét polgárőr-egyesület működik, amelynek tagjai a járőrözés mellett jelenlétükkel is próbálják visszaszorítani a bűncselekmények számát. A polgárőrök segítségével a rendőrséget is némiképp tehermentesíteni tudják, mivel ha egy-egy rendőr mellé polgárőrök is társulnak, nagyobb területeket tudnak átfogni és az intézkedések is hatékonyabbak lehetnek. A polgárőrök szövetségéhez bárki csatlakozhat, aki kedvet és bátorságot érez magában, hogy védje a köz érdekeit és értékeit.
A statisztika szerint évről évre egyre többen lépnek be Magyarország legnagyobb civil szervezetébe. A Kiliánban kedden megalakult polgárőr-egyesület azt reméli, hogy a városrészben kaphatnak egy helyiséget, amelyben többek között a papírmunkát is el tudnák végezni – erről is szavaz majd a csütörtöki közgyűlés.