Ugrás a tartalomra

Rosszul sült el az Avason a Fészekrakó

Létrehozva
Horváth Zoltán, a miskolci Iránytű Szociális Szolgálat megbízott igazgatója a MiNapnak úgy nyilatkozott: a Fészekrakó Programban érintett avasi családok köréből idén több gyermeket kellett kiemelni, állami gondozásba adni, mint az utóbbi három évben együttvéve.
A Szolgálat Adósságkezelő Csoportja külön programot dolgozott ki azon családok támogatására, amelyek érintettek a Fészekrakóban, s tisztességgel akarnák is törleszteni a részleteket. - Ezek azonban az összes ilyen család talán tíz százalékát teszik ki. A nagy többségnek, jövedelmi viszonyainál, hozzáállásánál - gyakran mindkettőnél - fogva esélye sincs erre, nem is kíván részt venni a programban, s hat hónap múlva jön a kilakoltatás - hangsúlyozta Horváth Zoltán. A kilakoltatott családok egy része bennmarad a város szociális ellátórendszerében - például átmeneti otthonba kerül - más részük kiköltözik Lyukóba, vagy más peremkerületi övezetbe. - Természetesen kiemelt figyelemmel kísérjük a gyermekek sorsát, nem maradhatnak fedél nélkül, vagy veszélyeztetett környezetben - mondta el a megbízott igazgató. Horváth Zoltán szerint ez a jelenség, illetve a Fészekrakó Program nem csak roma családokat érint az Avason, kétségtelen azonban, hogy elsősorban róluk van szó. Több tucatnyian költöztek be ilyen módon az utóbbi időben a városrészbe, meglévő szocializációs, beilleszkedési problémákkal, amelyek konfliktusokhoz vezetnek az itt élőkkel. - A Fészekrakó egy jó szándékú kezdeményezés volt, sajnos azonban azt lehet mondani, hogy rosszul sült el - legalábbis nálunk. A jelenleginél jóval pontosabb és körültekintőbb szabályozásra van szükség, hogy ne fordulhassanak elő visszaélések - vélte az avasi Iránytű Szociális Szolgálat megbízott igazgatója.