A most még rendezés alatt álló kiállítási területen 23 sportág képviselőit, hazai és nemzetközi sikereit mutatja majd be a tárlat emléktárgyak, érmek, legendás sikerek során használt sporteszközök mellett egy sajtótörténeti, szakkönyv kiállítás segítségével. A legkorábbi, már beérkezett sportági emlék 1921-ből származik, de a jelen nagyjainak is megtalálható már adománya. A szervezők természetesen fenntartják a helyet az újonnan alakuló miskolci egyesületeknek is, és arra kérik egyben az érintetteket, hogy amennyiben tehetik járuljanak hozzá a Miskolci Sportmúzeum gyűjteményéhez, melynek a tervek szerint novemberben nyitják meg kapuit a látogatók előtt.