És nem is akárhogyan! Mindhárom hölgy a dobogó második fokára állhatott fel súlycsoportjában, korábban soha nem volt ilyen miskolci szereplésre példa!
(Felvételünkön az egyik ezüstös lány, Gáspár Eszter, aki társaival együtt a VB-re készül, Bankokba.) A 63 kilogrammos súlycsoportban Gáspár Eszter szerezte meg a második helyet. A nyitányon ipponnal verte észt ellenfelét, majd ugyancsak ipponnal (hosszabbításban) szerb riválisát. A harmadik körben egy olasz lány ellen lépett tatamira a miskolci sportoló, aki ezúttal wazaarival kerekedett ellenfele fölé. A döntőbe jutásért német vetélytársát késztette kapitulációra, a döntőre azonban elfogyott az erő. A megnyugtató előnyt ugyan még sikerült megszerezni holland ellenfelével szemben, de a tulipános fordított. Gáspár első alkalommal vett részt a korosztály Európa-bajnokságán, tehát szégyenkezésre igazán nincs oka, sőt, jogos a büszkeség! Eszter természetesen nem ül babérjain, ugyanis készül a világbajnokságra, amelynek Bangkok ad otthont.
Ugyancsak Thaiföldre készül Karakas Hedvig, aki az 57 kilósok között szerzett ezüstérmet. Meglehetősen magabiztos versenyzéssel került a döntőbe, ahol szinte csak ő kezdeményezett. A kísérletek azonban nem vezettek eredményre, egyetlen értékelhető akció sem történt, a bírói döntés 2:1 arányban a holland lánynak kedvezett. Karakas egyébként korábban cseh, német, illetve szlovén lányt győzött le. A harmadik ezüstérem begyűjtése Erdélyi Lilla nevéhez fűződött, aki a 44 kilósok vetélkedésében verekedte be magát a döntőbe. Tavalyelőtt ifjúsági Európa-bajnokságot nyert, így kellő tapasztalattal rendelkezett. Először lengyel, aztán orosz ellenfelét gázolta el, a fináléban egy szlovén sportolótól kapott ki.