A Miskolci VSC elnöke megjegyezte: az utóbbi években nem futotta felújításra, fejlesztésre még kevésbé, így ez a mostani igen jelentős lépésként könyvelhető el. A zöld-fehéreknél ezúttal az NB I-ben szereplő női röplabdások jártak a legjobban, hiszen tornacsarnokuk szépült meg. – Komfortosabbá tettük az öltözőket, a kiszolgáló helyiségeket, valamint a röplabdázók által használt termet. A munkálatok ötmillió forintba kerültek. Természetesen ezt a klub saját erőből képtelen lett volna finanszírozni, de szerencsére akadtak partnereink. Nagyon sokat köszönhetünk Albrecht Józsefnek, aki évek óta áldoz a röplabdásokra, nélküle valószínűleg már lehúzhattuk volna a redőnyt. Rajta kívül több önkormányzati képviselő állt mellénk, így dr. Kovács László, Sebestyén László, Tavaszi Zsolt. Õk az alapjukból biztosítottak egy bizonyos összeget a felújításhoz – adott tájékoztatást Illyés Miklós a bejáráson.
– Érdekes, hogy a röplabda nem került be a városi szinten kiemelt sportágak közé! – Ez fájó pontunk, mert szerintünk ott lett volna a helye. Mindegy, így történt, túl vagyunk rajta. A kieső városi támogatás miatt viszont képtelenség finanszírozni a városi sportcsarnokban a mérkőzéseket. Többek között ezért is vágtunk bele a munkálatokba, amelyeknek az elvégzését követően immáron a saját termünk is megfelel a követelményeknek. Az ugyancsak fontos, hogy élversenyzőink kulturáltabb környezetben gyakorolhatnak és játszhatják a bajnoki mérkőzéseiket. Javítások történtek egyébként a tetőn is, mert néhol eső után a víz utat talált a terembe. Festés és burkolás egészítette ki a feladatok sorát.Megtudtuk, hogy a teremben négyszáznál több fénycsövet kellett kicserélni. Megváltozott a lelátó képe, ugyanis az első két sor „eltűnt”, de az átalakítás sikerrel járt, ráadásul létrehoztak egy televíziós közvetítőállást is. Toma Sándor edző munkáját segíti az a kamera, amelyet a teremben szereltek fel, és a tréner követni tudja, ki milyen hibaszázalékkal dolgozik a foglalkozásokon. A gárda egyébként a napokban Szlovákiában vett részt egy nemzetközi tornán, ahol a szinte teljesen megfiatalított együttes a negyedik helyet szerezte meg.
D. L.