Hőkamerával felszerelt rendőrségi helikopterrel is keresték azokat a férfiakat, akik szeptember 18-án az esti órákban kiraboltak egy dédestapolcsányi benzinkutat. A négy elkövetőből három óra alatt kettőt sikerült a helyszín közelében elfogni.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást. Az elsődleges információk szerint négy, fején sí maszkot viselő férfi az esti órákban fegyvernek látszó tárggyal kirabolt egy dédestapolcsányi benzinkutat. Hárman az üzemanyagtöltő állomás alkalmazottját, illetve az üzletben lévő kasszát rabolták ki, míg negyedik társuk kint figyelte a területet.
Miután az elkövetők a kút kezelőjét mozgásképtelenné tették, elmenekültek a helyszínről. Az ügy egyik érdekessége, hogy a megkötözött férfit röviddel a bűncselekmény elkövetése után egy szolgálaton kívüli rendőr talált meg.
A rendőrségre érkezett bejelentés után azonnal megindult a forrónyomon üldözés. Az adatgyűjtések és útlezárások mellett hőkamerával felszerelt helikopter is segítette a felderítést. A gyors és szakszerű rendőri intézkedésnek köszönhetően rövid időn belül sikerült elfogni, és őrizetbe venni két férfit. Az ormosbányai 24 éves N. G. és a 25 éves Z. L. a nyomozás eddigi adatai szerint megalapozottan gyanúsíthatóak a benzinkút kirablásával. Tettestársaik felkutatására a rendőrség továbbra is nagy erőket mozgósít.