Ugrás a tartalomra

A kulturális örökség napjai

Létrehozva
A Kulturális Örökség- védelmi Hivatal 1999 óta szervezi a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) elnevezésű programot, melynek célja, hogy a nyilvánosság érdeklődését a kultúra, művelődés, építészet különböző szegmenseire irányítsa, és minél több érdeklődőt vonzzon erre a szeptemberi hétvégére. Az idei év kiemelt témája szeptember 20-21-én a reneszánsz, de minden más helyszín csatlakozását szívesen fogadták a rendezők.
Tavaly az országos megnyitó ünnepség Sárospatakon volt, ami nemcsak a központi témának volt köszönhető (Haza és haladás – a reformkor és a klasszicizmus építészete), hanem annak is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye kínálata meghatározó az Örökség Napok rendezvényein. (A megyék között az idén a legtöbb településen programot kínáló megye, de a programhelyszínek számában is a második! Pest megyében 6 rendezvénnyel több található.)
A www.oroksegnapok.hu oldalon található bőséges kínálat azt mutatja, hogy már nemcsak a látogatók várják ezt a hétvégét, hanem a települések, a rendezvényszervezők is. A megyében vezetett statisztika alapján folyamatosan emelkedik a rendezvényhez kapcsolódó települések és helyszínek száma. Míg 2004-ben csupán 14 megyei település 31 programot kínált, az idén 35 településen várják 93 rendezvénnyel a látogatókat.
Rendkívül színes a választék, hiszen az épületlátogatások mellett koncertek, előadások, kiállítások, gasztronómiai programok, táncbemutatók is találhatók. Két helyszínen a gyermekeknek külön programot is ajánlanak: Karcsán „Meseudvar”, Tokajban pedig „Tündérhegy titkai” és „Mesés Tokaj” címmel.
A Megyeháza kapui ugyan egész évben nyitva vannak az érdeklődők előtt, de szeptember 20-21-én lehetőség nyílik arra, hogy idegenvezetővel megtekinthessék a 170 éves épület Dísztermét és a Szász-termét. Az épületben félóránként indul vezetett séta szombaton és vasárnap: 9-15 óra között.
A kulturális örökség hétvégéjén a megye számos pontján, ingyenes programokon vehetünk részt, melyhez a Megyeháza is csatlakozott.
Szász Endre munkássága révén kötődik Borsod-Abaúj-Zemplénhez. Az 1970-es évek második felét és az 1980-as éveket Szász-korszaknak nevezik a Hollóházi Porcelángyár történetében. A művész 1977-ben kapott megbízatást a győri színház táblaképeinek elkészítésére és mivel munkáját olyan anyagra akarta elkészíteni, amely örök, nem változtatja meg színét, így választása a porcelánra esett. Így talált egymásra Szász Endre és hollóházi gyár. Itt aztán díszes vázák, falitáblák és –a porcelángyártásban egyedinek számító – hegedűk készültek, melyek büszkén viselik a Szász-alkotásokat.
A Megyeházán található műve négy faliképből áll és közel 40 m2-es falfelületen látható. A művész megörökítette rajta Borsod, Abaúj, Zemplén és Gömör történelmét és természeti szépségeit, melyet monogramjával is ellátott.
A Kulturális Örökség Napjai rendezvényről részletek itt: www.oroksegnapok.hu