Ugrás a tartalomra

Pénteken és vasárnap is Romániában játszanak a Macik

Létrehozva
Csütörtökön utaztak el a Miskolci Jegesmedvék JSE jégkorong csapatának tagjai, ugyanis ezen a hét végén Romániában játszanak két meccset a MOL Ligában. Előbb a HC Csíkszereda, majd a Steaua Bucuresti ellen.
A hét elején még úgy volt, hogy mindkét meccsre az esti órákban kerül sor. Szerdán kiderült, hogy a vasárnapi, bukaresti mérkőzés magyar idő szerint 14 órakor kezdődik, mert a román Sportklub televíziós csatorna élőben közvetíti az összecsapást.
A másik változásról tegnap, útban Erdély felé szerzett tudomást a csapat.
– Kiderült, hogy a HC Csíkszereda elleni meccsüket nem Csíkszeredán rendezik meg, hanem Gyergyószentmiklóson – tudtuk meg az MJJSE edzőjétől, Nagy Andrástól, aki egyben a csapatvezetői feladatokat is ellátja. – Ugyanis a HC-nek nincs saját pályája, a csíkszeredai létesítmény gazdája pedig az SC Csíkszereda, és feltételezem nem tudtak nekik pályát adni, ezért kell játszanunk Gyergyóban. Ott ahol a meccs eredeti időpontjában nem tudtak jeget adni a HC-nek, így hamarabb, magyar idő szerint 16 órakor kezdjük a meccset. Azt már csak mellékesen teszem hozzá, hogy úgy tudjuk, hogy zárt kapuk mögött, mert a gyergyószentmiklósi jégcsarnoknak egyenlőre nem adott ki az illetékes román hatóság olyan engedélyt, ami alapján nézőket lehetne beengedni a meccsekre, arra való hivatkozással, hogy a létesítmény nem felel meg a biztonsági előírásoknak...
– Három sorral utaztunk el, a két kapus mellett csak egy cserejátékosunk van, de a szűkös keret ellenére is tisztességgel kell küzdenünk az első perctől a végéig, mindkét nap, ekkor lehet esélyünk arra, hogy szoros eredményt érjünk el -mondta Nagy András, az MJJSE edzője.