Dr. Szinay Attila fideszes képviselő, frakcióvezető indítványozta, hogy az igazgatási kiadásokból csoportosítsanak át 16 millió forintot a főutcai épületek állagmegóvására, az esetleges életveszély elhárítására. Dr. Varga Zoltán MSZP-s képviselő szerint ugyanakkor örvendetesen nőttek az önkormányzat bevételei - főleg az iparűzési adók területén, ami a gazdaság élénkülésére utal. Káli Sándor polgármester elmondta, a beruházások a Miskolc összképét, látványát javítják, nem a városvezetését, az oktatási, kulturális, sport intézmények régóta esedékes felújítása, korszerűsítése pedig különösen nem sorolható a látványberuházások közé. A polgármester arra is utalt: az önkormányzat a munkahelyteremtés érdekében is megteszi ami módjában áll, ipari parkot hoztak létre, területeket vásároltak ilyen célra, amelyeket megfelelelő infrsatruktúrával látnak el. Dr. Szinay Attila indítványával kapcsolatban Káli Sándor elmondta: korábban a főutcai portálfelújítások miatt is sok kritikát kapott a városvezetés az ellenzéktől, ezt is "látványberuházásnak" nevezték, most pedig a jelek szerint gyorsítani szeretnék ezeket a munkálatokat. Döntött a közgyűlés a Mindszenti Településrészi Önkormányzat létrehozásáról, ennek tagjai esküt is tettek az ülés elején. Ugyancsak döntés született arról, hogy a miskolci önkormányzat pályázatot ír ki aljegyzői állás betöltésére, s jóváhagyták a képviselők az egyes közterületek új elnevezésére irányuló előterjesztést. (A témára visszatérünk.) Javaslatot fogadtak el a városatyák a középfokú oktatási intézmények 2009. évi beiskolázási tervére, valamint Miskolc első Térségi Integrált Szakképző Központja, a MITISZK Kht. működési feltételeinek biztosítására. Döntés született a Miskolci Városi Lakossági Kártya (MiskolcCard) bevezetéséről is (a témára visszatérünk).
Tárgyalták még...
Létrehozva
KözéletVárosinfóKözgyűlés
Tárgyalt a közgyűlés az ön-kormányzat első féléves gaz-dálkodásáról. A napirend vitája során ismét eltérő volt a különböző politikai erők álláspontja. Több ellenzéki képviselő most is azon véleményének adott hangot, hogy egyre növekvő eladósodás, működési bizonytalanság tapasztalható, munkahelyteremtés helyett "látványberuházások" zajlanak.