Ugrás a tartalomra

Kikaptak a miskolci hokisok Csíkszeredán

Létrehozva
HC Csíkszereda - Miskolci Jegesmedve JSE
10-3 (5-0, 1-2, 4-1)
Az első harmad – immár „szokásosan” – nem indult jól Sikéék számára, hiszen már a második percben vezetett a házigazda, amely jelentős előnyre tett szert a pihenőig. A második húsz percben már magukhoz tértek a Macik, a csapattal lévő tréner, Nagy András szerint betartották az edzői utasításokat, az újonc Kivinen kétszer is betalált (bár az ő sora elég gólképesnek bizonyult védekezésben), s ezzel sikerült hozni ezt a játékrészt. A befejező harmad első fele még egál volt, ám a hajrában ismét nem figyeltek a Jegesmedvék, és ezt kihasználta a HC – az utolsó találatukat Zabludovszkij érte el büntetőből.

Gyergyószentmiklós, zárt kapuk mögött.
HC: Polc – Socha, Suur 1, Fegyasev 1, Péter 2, Zabludovszkij 2 (1), Goga (1), Szőgyör, Foltín, Petres (1), Mihály Á. (1), Flinta 1, Solti, Antal 1, Szabó (1), Mihály E. (1), Páll, Molnár Zs. 1 (1), Virág, Lőrincz 1, Fülöp (k).
Edző: Joakim Nilsson.MJJSE: Duschek – Nagy G., Cop, Sike, Dányi, Kis, Egri, Budai (1), Urbán, Strengell 1, Nyberg, Kivinen 2, Láda B., Popovics (1), Salonranta (1), Rusznyák, Kállai, Pál (k).
Edző: Nagy András.

Az MJJSE-re vasárnap újabb összecsapás vár, Bukarestben a Steaua vendégei lesznek, magyar idő szerint 14 órától.