Lezárják ma a Sportcsarnok előtt az utat, ellenben ingyenesen utazhatnak az MVK Zrt. járművein az érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezők és családtagjaik. Tíz órától játszóházba, aszfaltrajz versenyre várják a kisebbeket. Várhatóan 11-re érkeznek a Városház térre a kerületekből induló kerékpáros diákcsapatok, akik a város vezetőivel a Sportcsarnokhoz tekernek, ahol elkezdődnek a futó, kerékpáros ügyességi versenyek. Pihentetőül a csapatok a Célpont ösvényre indulhatnak a Népkertbe, ahol képet kaphatnak arról, mekkora is az ökológiai lábnyomuk. Idén is csatlakozhatnak munkahelyi kollektívák a buszhúzó, kerékgurító versenybe, s kiderül, hogy mely iskola, munkahely nyeri el az idén a „kerékpárbarát” címet. Az MVK Zrt. kezdeményezésére ésszerű közlekedési szimulációra is sor kerül. Autóbusznyi „álutas” és ugyanennyi személy szállítását elvégző gépkocsi területhasználata mérhető majd össze. A különböző versenyeken kerékpártárolók, kiegészítő és sportfelszerelések nyerhetők, Ezen kívül számos civil szervezet és környezetvédelmi hatóság standja, mérőbuszainak bemutatása szerepel a programban. Délután ötkor az Autómentes napi kerékpáros felvonulásra érkezők pólót kapnak
Autómentes Nap
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Az Európai Autómentes Napon, szeptember 22.-én hétfőn ismét számíthatunk arra, hogy 9 és 17 óra között lezárásra kerül a miskolci belváros, pontosan a Görgey utca a Sportcsarnok – Tudomány és Gazdaság Háza – Népkert előtti szakasz a Lévay utcáig. A Mobilitás Hét programjai között tegnap a Critical Mass, vagyis a kritikus tömeg nevű felvonulást rendezték Miskolcon, mellyel a kerékpárosokra, a kerékpáros közlekedésre szerették volna felhívni a figyelmet.