Ugrás a tartalomra

Avasi búcsú

Létrehozva
Az Avas – Déli Római Katolikus Templom neve „Isteni Ige”, melynek külső megjelenítéseként templom oltárfreskóján a négy evangélista látható. A templom ünnepét Szentírás vasárnapján tarjuk, mely általában szeptember utolsó vasárnapja, Szt. Jeromos emléknapjához kapcsolódóan (szept. 30.). A görög katolikus kápolna titulusa Szt. János evangélista (szept. 26)
Az Avasi Búcsút, mint rendezvénysorozatot először 2003 szeptemberében rendezték meg. A búcsúvasárnap előtti napra meghívták a miskolci görög és római katolikus egyházközségeket is örömteli találkozásra. Ma már három egyházközség rendezi a Búcsút, hiszen közben megerősödött a Lakótelepi Református Gyülekezet is, amely 2000 adventjától tekinti otthonának templomunkat.
A búcsú vallásos tartalma kettős: a szent életében felfedezzük a Teremtő Isten gondoskodó szeretetét népe javára, hiszen a szent, nagyszerű élete példa, nem csupán a saját kora számára, hanem nekünk ma élő keresztényeknek. A szentek által gyakorolt hősies szeretet fellelkesít Krisztus követésére, és arra tanít, hogyan lehet az Isten segítségével, legjobb képességeinket, erőnket mások javára fordítani a szeretetben, s miközben másokért élünk, hogyan kerülünk közelebb örök célunkhoz, Istenhez. A szentek példája ösztönöz minket is a teljesebb életre, hiszen ez emberi feltétele boldogágunknak. Átéljük a „szentek közösségét”: minket élő és a már megholt hívőket, Krisztus megváltó szeretete tesz egy közösséggé.

A búcsú heti programja:

Szeptember 23.

16-20 Park- és terep-előkészítés, majd sütés, faültetés – ruhaválogatás a csütörtöki osztáshoz.

Szeptember 24.
Új épületszárny alapkőletétele: Msgr. JULIUS JANUS, érsek, nuncius, P. Lukács János SJ. Nagy Gáspár (költő) kiállítás megnyitója 10 óra Dr. Csókay András előadása – „A remény bátorsága”. Kiállítás megnyitója Nagy Gáspár költő emlékére. Dr. Csókay András, phd. előadása – „A remény bátorsága”: templom.

Szeptember 25.
8:00-17:00 Szentségimádási nap- Rk. Plébániák: templom.
15:00 „P3” figyelemfelhívó koncert az aluljáróban – Gyermekruha- és tanszerosztás, aluljáró.
18:00 Plébániák szentségimádási napját záró ünnepi szentmise, templom.
19:00 Egyetemisták szentségimádása Ágnes nővér vezetésével, templom.

Szeptember 26.
17:30 Gyóntatás, templom.
18:00 Rk. szentmise, és lelkigyakorlatos beszéd 1. Ft. Mons. Kocsis Fülöp gk. püspök, templom.
19:00 Ifjúsági ima a Nemzet megújulásáért (Avasi Lakótelei Ref. Gyülekezet dicsőítő ének- és zenekara) templom. Kutatók éjszakája – term. tud. kísérletek, gimnázium.

Szeptember 27.
8:00-9:00 Gyülekezés és Információ, templom előtti tér.
9:00-9:30 Bevezető program.
9:30-11:00 Staféta futás (5 fős csapatok) Fényi park.
9:30- Egyházközségek és lakóközösségek főzőversenye, Kollégiumi út. MAON dráma csoport előadása: 9:30 és 11:00 templom belső udvara. Óriás puzzle kirakás + mesejáték kártyákkal, Csodapatika, „Lelki fröccs” sátor és szellemi totó, Beregdaróci vászonvirág készítés, Cserkészet bemutatása: játék, ének. Búzavirág Alapítvány: kerámia, szőttesek árusítása. Kézműves műhelyek, nemezelés Dienes Mária, gyöngyfűzés, agyagozás Stefán Nóra, gyógyfűbemutató. Könyv-, ajándékárusítás. Egészségügyi tanácsadás: Háziorvos, gyermekorvos, belgyógyász vezetésével: a tanácsadásnál a leletek megléte előnyös. Vizsolyi Biblia – interaktív történelem. Giovannini Kornél bábművész biblikus jeleneteket ad elő. Cirkusz az egész élet! (önismereti sátor) Felfújható óriás légvár: templom előtti tér. Streetball (5 fős csapatok): kosárlabda pálya. Florball (5 fős csapatok): parkoló. Íjász bemutató és íjászkodás + jurta sátor: egyetemi oldal. Egyházközségek focibajnoksága (6 fős csapatok): focipálya.
10:00 Lovagoltatás: sportpálya mellett. Ping-pong verseny: Rk kápolna. Aszfaltrajzoló-verseny: Utcai járda.
12:00 Iskolai körséta és a templom megtekintése: iskolaudvar toronytól.
12:00 Ebéd – A főzőverseny kollektív „zsűrizése”: Kollégiumi út.
15:00- Egyházközségek métaversenye: focipálya.
18:00 Gyóntatás. Gk. Szentliturgia és lelkigyakorlatos beszéd 2. Ft. Mons. Kocsis Fülöp gk. püspök: templom.
19:15 Táncház: Gk. kápolna mellett.

Szeptember 28.
11:00 Rk. Szentmise, melyben a szónok (3): Ft. Mons. Kocsis Fülöp gk. püspök úr: templom.
12:15 Kint az udvaron agapé, közben élő cigányzene: templom belső udvara.