Ugrás a tartalomra

Megütötte tanárát egy 13 éves zsolcai diák

Létrehozva
Iskolatársai előtt megütötte tanárát egy 13 éves fiú az alsózsolcai általános iskolában.A tanárnő látható sérülések nélkül megúszta az incidenst, lelkileg azonban megviselték a történtek. Bejelentést ugyan tett az esetről a rendőrségre, de mivel a verekedő diák - kora miatt - még nem büntethető, eljárást nem indítottak ellene.
Az oktatási minisztérium az elszaporodó iskolai erőszak miatt ettől a tanévtől kötelezővé tette a problémás gyerekek pszichológiai vizsgálatát és kezelését.
Egy áramszünet miatt nem működött a csengő az alsózsolcai általános iskolában. Csengő híján a tanárok tessékelték be az osztálytermekbe a diákokat. Ez nem tetszett az egyik 13 éves fiúnak, aki először szóváltásba keveredett az egyik ügyeletes tanárnővel, majd megütötte őt.
Éppen az elszaporodó iskolai erőszak miatt az oktatási minisztérium ettől a tanévtől kötelezővé tette a problémás gyerekek pszichológiai vizsgálatát és kezelését. A hálózatot még fejlesztik. Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium államtitkára korábban elmondta, ezentúl minden kistérségnek, minden iskolának, minden diák számára elérhető iskolapszichológussal kell rendelkeznie. A jövő évi költségvetésben újabb forrásokat kívánnak a hálózat kiépítésére fordítani.
Az iskolai erőszak visszaszorításáért a Magyar Önkormányzatok Szövetsége korábban azt kezdeményezte: szállítsák le a tankötelesség korhatárát 16 évről 14 éves korra. Azért, hogy egy tanárra támadó 14 év feletti diákot azonnal ki lehessen zárni az iskolából. Egyelőre a rendőrök is csak a verekedő szülők vagy a 14 évnél idősebb tanulók ellen tudnak eljárást indítani, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.