Kormányzati adatok szerint ma Magyarországon 645 ezer háztartásban van távfűtés, ez több mint 1,6 millió embert érint. A távfűtéses lakások közül mintegy 240 ezer lehet budapesti. A kormány számításai szerint a támogatás mostani mértékét átlagosan - egy gigajoule esetében - 32 százalékkal emelik október 1-től.
Az új támogatási rendszerben minden érintett háztartás kap támogatást, azok is, amelyeknek eddig szociális alapon nem járt. Ebbe a kategóriába nagyjából 340 ezer háztartás tartozik, ezek októbertől havonta 1150 forintos kompenzációt kapnak, de csak a fűtési szezon hat hónapjára.
E csoporton kívül négy kategóriát határoz meg a kormányrendelet. Az ide tartozók nem fix, hanem fogyasztás alapú támogatásban részesülnek majd. A legszegényebbek - ahol a fogyasztási egységre jutó jövedelem nem éri el a 57 ezer forintot - gigajoule-onként 2184 forintot kapnak. Ez az összeg kategóriánként arányosan csökken az öregségi nyugdíjminimumhoz viszonyítva.
A távfűtéses lakásban élőknek nem kell külön igényelnie a támogatást, hiszen az eddigi rendszer alapján automatikusan megkapják. Ez azokra is vonatkozik, akiknek eddig nem járt a támogatás. Igénylést csak akkor kell benyújtani, ha változik a család vagy az igénylő jövedelmi helyzete.