Távhőtámogatást mindenki kapni fog, aki távfűtött lakásban él, így 645 ezer távfűtéses lakás számíthat energiatámogatásra - mondta a miniszter.
Ahol az öregségi nyugdíjminimum 3,5-szeresénél több a jövedelem - ez a legmagasabb kategória, azoké, akik eddig nem kaptak kompenzációt - ott fix összegű lesz a támogatás, lakásonként 1.150 forint, az ez alatt lévő négy kategóriában - amelyeket szintén az öregségi nyugdíjminimumhoz viszonyítanak - a fogyasztástól függ majd a támogatás mértéke, gigajoulonként 2.184 forint.
Szűcs Erika kiemelte: a kormány célja, hogy csökkentse azon emberek kiszolgáltatottságát, akik távfűtéses lakásban élnek, és ennek terheit azok viseljék, akik extraprofitra tesznek szert az energiaárak növekedéséből.
A törvényjavaslat szerint bárki kérhet támogatást ahhoz, hogy a távhő mérhető és szabályozható legyen a lakásában, és önkormányzati, illetve állami támogatással ebbe akár önerő nélkül is belevághat.
A miniszter közölte azt is: a javaslat eredményeképpen a gázzal és a távhővel fűtött lakások fűtési költségei közeledni fognak egymáshoz. Egy ilyen folyamat egyértelműen egybevág a társadalom szociális igazságérzetével és elvárásával - tette hozzá.
Szűcs Erika szólt az úgynevezett Robin Hood-adóról amely, mint mondta, a nemzetgazdasági átlagot messze meghaladó jövedelmezőségű vállalkozásokra átmeneti időre, két évre kivetett különadót jelenti.
Az ellenzéki pártok képviselői úgy nyilatkoztak, hogy ebben a formában nem tudják támogatni a törvényjavaslatot.