Ugrás a tartalomra

Turisztikai fejlesztések

Létrehozva
Összesen 125 vállalkozás pályázott turisztikai fejlesztésekre, az észak-magyarországi régió három megyéjéből. Ezek közül a Regionális Fejlesztési Tanács 19-et támogatott múlt pénteki ülésén -ismertette Francsics László, az Észak-Magyarországi Regionális fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója Miskolcon.
A turisztikai attrakciók fejlesztése című felhívás 19 sikeres pályázója a rendelkezésre álló 6,524 milliárd forintos keretből valósíthatja meg elképzeléseit.
Az ügyvezető közlése szerint a támogatott pályázatok megvalósulása több mint 200 embernek adhat munkahelyet, és mintegy másfél millióval növekedhet a régió három megyéjébe - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - látogatók száma.
Francsics László azt is elmondta: a regionális fejlesztési tanács kezdeményezte a jelenlegi pályázati keretösszeg 1,6 milliárd forinttal történő növelését a 2009-10 évi keret terhére, ehhez azonban az szükséges, hogy a kormány napirendre tűzze és tárgyalja a forrás előrehozatalt. Amennyiben kedvező döntés születik, a jelen pályázati konstrukcióban további pályázatokat támoghatnak.