Ugrás a tartalomra

Eredményes „betakarítás” – véget ért a miskolci „szüret”

Létrehozva
A Miskolci Rendőr- kapitányság egy hónapos akciója során sikerült kiszorítani a prostitúciós tevékenységet a város védett övezeteiből.
 A Miskolci Rendőrkapitányság a közbiztonság megszilárdítása érdekében, a polgárok jogos igényeinek eleget téve évről évre egyre nagyobb figyelmet fordít a prostitúció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények visszaszorítására. Ezen célok elérése érdekében 2008. augusztus 25-től a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el. A szeptember 24-ig tartó akcióban jelentős szerephez jutottak a kép- és hangrögzítő berendezéssel ellátott szolgálati gépjárművek, amelyek „fürkészve” járták Miskolc védett közterületeit, dokumentálva a prostitúciós jogsértéseket, mind a kínálat, mind pedig a kereslet oldaláról.
A program azonban nem fejeződik be, csak némiképp átalakul. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban szintén kamerával felszerelt, de megkülönböztető jelzéssel el nem látott szolgálati gépjárművek (úgynevezett: civil autók) cirkálnak a városban.

prostiakcio2.jpgAz akció statisztikai eredménye:
A rendőrök összesen 162 főt igazoltattak, 26 főt állítottak elő a rendőrkapitányságra, 4 fő elfogató parancs miatt körözött személyt kerítettek kézre, 8 főt vettek szabálysértési őrizetbe és 41 fővel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást prostitúció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények miatt.

Súlyosító körülmény
Az akció eredményeként a védett övezetekből sikerült kiszorítani a prostitúciós tevékenységet. Sőt, az érintettek körében is elterjedt az ellenőrzések híre, de aki mégsem tudott a miskolci „szüretről”, az a bíróságon értesülhetett róla.
A 37 éves B. K.-val szemben tiltott kéjelgés szabálysértésének elkövetése miatt meghozott végzésében (10 nap büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő elzárás) a taláros testület súlyosító körülményként értékelte, hogy a rendőrségi akcióról, a média közvetítésével értesült a széles nyilvánosság, ennek ellenére a terhelt nem hagyott fel tevékenységével. Az akció ideje alatt több mint egy tucat bírósági ítélet született gyorsított eljárás keretében.
A rendőrség 2008. év első hét hónapjában Miskolcon csaknem annyi szabálysértési eljárást kezdeményezett tiltott kéjelgés miatt, mint az azt megelőző évben összesen. Ez nem jelenti azt, hogy a prostituáltak száma és tevékenysége megnőtt volna a városban, hanem a hatóság azon igyekezetét mutatja, hogy a törvény által védett övezetekből, így különösen az iskolák, óvodák, közművelődési épületek, egyházak, temetkezési kegyhelyek környékéről látványosan igyekszik kiszorítani a jelenséget.