A szerdán útra kelt zenészek Rossini Olasz nő Algírban című operájának nyitányát, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét Alexander Toradze közreműködésével, és Beethowen VII. szimfóniáját játsszák majd. A zenekart Kovács László vezényli. Hazatérésük után a Klazz sorozat következő darabját élvezheti majd az immáron hazai közönség. A Miskolci Szimfonikusok a közkedvelt Cotton Club Singerssel együtt hallhatóak ezt követően a komolyzene és a jazz ötvözésével készült darabokkal.
A csoport jubilál ez évben. A 45 éves zenekar ünnepi koncertjére október 9-én kerül sor. Annyit már most el lehet árulni, hogy programba vették a zenészek e jeles alkalomra Schumann a-moll csellóversenyét Fenyő László közreműködésével, de a műsorban Mahler hatodik G-dúr szimfóniája is felcsendül a Művészetek Házában, Kovács László, a zenekar művészeti vezetője vezényletével.