A Miskolci Közéleti Akadémia nemrégiben alakult, helyi civil szervezetek és közéleti személyiségek kezdeményzésére. Célkitűzéseiről, rendezvényeiről az Avasért Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Lévay József Közművelődési Egyesület vezetői, képviselői tájékoztatták lapunkat. P. Forrai Tamás Gergely, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója az Akadémia küldetésnyilatkozatában foglaltakra utalva elmondta: a rendszeres és nyilvános együttlétek alkalmával segíteni szeretnék a tájékozódást az összezavarodott világi, és helyi ügyeket érintő dolgokban. Közös erővel, együtt gondolkodva kívánnak megvitatni komoly nemzeti, társadalmi sorskérdéseket ezen a civil fórumon - hónapról-hónapra egy-egy ismert szakértő, közéleti ember közreműködésével. Dr. Mezei István, a miskolci KÉSZ vezetőségi tagja arról szólt: a város nemzeti, keresztény értékrendet valló civil szervezeteinek tagsága részéről régi igény, hogy legyenek közös rendezvényeik. Olyan lelki, szellemi erővel bíró fórumok, ahol összejöhetnek mindazok, akik ezekben a közös értékekben látják a jövőt, az igazi tájékozódási pontokat. Szabó Sándor belvárosi lelkész az Akadémia első rendezvényéről tájékoztatott: szeptember 26-án, pénteken, este 18 órától Tőkés László Európa Parlamenti képviselő tart előadást, "A nemzeti kisebbségek a Kárpát-medencében, európai kitekintésben" címmel, a Kossuth utcai református templomban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z. megyei Kórház osztályvezető főorvosa, és Molnár Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt miskolci elnök-frakcióvezetője is.
Tőkés László Miskolcon
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Tőkés László Európa Parlamenti képviselő tart előadást szeptember 26-án, a Miskolci Közéleti Akadémia első rendezvényén, a Kossuth utcai református templomban. Az előadás "A nemzeti kisebbségek a Kárpát-medencében, európai kitekintésben" címet viseli.