A végváráról híres település, Ónod másik nevezetessége az országos állat- és kirakodó vására. A minden hónap első csütörtökén megtartott portéka kavalkád olyan esemény, amelyre a távolabbi településekről is ellátogatnak a vásározók és természetesen a vásárlók. Ezúttal viszont állatvásár nélkül lesz a következő, október 2-i, ezreket Ónodra vonzó ,,árubörze"
Mint arról korábban beszámoltunk, az úgynevezett kéknyelv betegség miatt a geleji és mezőnagymihályi szarvasmarha telepen karantént rendeltek el. A Borsod - Abaúj - Zemplén megyei fő állatorvos a zárlatot nem csak meghosszabbította, hanem ki is terjesztett annak hatósugarát. Így 100 kilométeres körzetben, tehát Hajdú Bihar, Heves és Borsod megye szinte egész területén hatóságilag megtiltották az olyan rendezvényeket, ahol különböző területekről érkezhetnek állatok. Ennek megfelelően a jövő hét csütörtökén csak kirakodó vásár lesz a Sajó parti Dél-borsodi településen.