Ugrás a tartalomra

Közösségiház avató Sajópetriben

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között adták át Sajópetriben szombaton délelőtt, a szinte teljesen újjáépített Antal Imre közösségi házat.
Bár a népszerű művész, egykori televíziós személyiség, humorista, zongoraművész a közelmúltban elhunyt Antal Imre egyáltalán nem kötődött Sajópetrihez, a község lakói egy kvázi népszavazáson, közvélemény-kutatáson mégis úgy döntöttek, róla nevezzék el az új közösségi házat - mondta Debreczeni Balázs polgármester.
A dél-borsodi település a régi kultúrház helyén teljesen új közösségi házat építtetett. A beruházáshoz a decentralizált terület- és régiófejlesztési célelőirányzat pályázaton 20 millió forintot nyertek el, ezt egészítette ki a település a kárpótlási földek után kapott 13 millió forinttal, valamint bankhitellel.
A házban színházterem, könyvtár, E-Magyarország Pont és kisebb közösségi helyiségek kaptak helyet.