T. gyilkosság után vette észre az áldozat 9 éves kislányát az épület előtt álló autóban. A gyermeket azzal csalta ki a kocsiból, hogy "édesapád akar valamit, menj be", majd hátba lőtte a lányt, aki belehalt a sérülésbe.
A holttestekre másnap talált rá a rendőrség - az apára egy galvanizáló kádban, a gyermekre pedig a közeli erdőben. T. Ádám 2,8 millió forinttal tartozott, ám késett a törlesztéssel, mire a hitelező állítólag megfenyegette őt. A kettős gyilkosság elkövetőjét egy napon belül elfogta és őrizetbe vette a rendőrség. Előre kitervelten és részben 14 év alatti személy sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt indították meg ellene az eljárást. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, egy példátlan kegyetlenséggel két személyen elkövetett gyilkosság miatt.