Több mint 260 fellépő érkezett Miskolcról a Művészetek Palotájába, ahol már a bejáratnál a diósgyőri vár hangulatát megidézve az Aranysarkantyús lovagok fogadták a közönséget. A MÜPA-ban zömében zenei produkciókkal szórakoztattak a miskolciak – fellépett például a Fráter kórus, a Fazekas kórus, a Kisharangok gyermekcsoportja, de játszott a Pécsi Sándor Guruló Színház és a Csodamalom Bábszínház társulata, valamint a nemrégiben Szerbia-Montenegróban egy memzetközi drámaversenyen aranydiplomát nyert Art Kommandó interaktív színpad tagjai is az alkalomhoz illő produkcióval készültek. Tizenegy mester képviselte a Fügedi Márta Népművészeti Egyesületet és a Miskolci Galéria Múzeumpedagógiai Műhelye is részt vett a programban. Fellépett az Avas Néptáncegyüttes és a Ködmön Formációs Tánccsoport.