Ugrás a tartalomra

Lőfegyverekkel, Molotov-koktéllal támadtak

Létrehozva
Négy családi házat tá-madtak meg ma reg-gel is-meretlenek lőfegyverrel és Molotov-koktéllal a Heves-megyei Tarnabodon. Személyi sérülés nem történt, a helyszínelés még tart - közölte a rendőrség. Az ügyben a tűzoltóság és a katasztrófavédelem is vizsgálatot indított.
Soltész Bálint megyei rendőrségi szóvivő elmondása szerint a támadók lőfegyverből adták le a lövéseket. A megtámadott épületek ugyanabban az utcában állnak. Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője ugyanakkor azt közölte: tudomásuk szerint a Molotov-koktélos támadás nyomán egy épületben tűz keletkezett. Meggyulladt egy ablakkeret, illetve egy szőnyeg is. A lángokat a lakók megfékezték, így a kiérkező tűzoltóknak csupán a parazsat kellett eloltaniuk - mondta a szóvivő. Pető Zoltán, a település polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a támadás négy házat érintett, az okát egyelőre nem ismerik.