Az Õsz az Avason koncertjeire, szórakozási lehetőségeire kilátogatókat mindenesetre a hűvös idő sem gátolta egy kis péntek esti kikapcsolódásban. 2002 óta minden évben beköszönt az Õsz az Avason. Ennek az első hallásra talán furcsán hangzó mondatnak az a megfejtése, hogy immár nyolcadik alkalommal találkozhattak egymással az avasi városrészben élők a hétköznapok rohanásain, fáradságain túl egy rendezvényekkel, szórakozási lehetőségekkel színesített program apropóján.
Az Õsz az Avason rendezvény a városrész szocialista önkormányzati képviselőinek elképzelése szerint azért is fontos, mert alapvetően hiányzik az ott élők mindennapjaiból például az, hogy megálljanak csak néhány percre beszélgetni egymással.
Nemcsak a 2002 óta tartó Õsz az Avason rendezvényeivel, de az ilyen eseményekkel is az a cél, megszűnjön az Avason a lakótelepi hangulat és egy városrészre jellemző módon érezzék magukat az emberek és élhessék a nem mindig egyszerű mindennapjaikat.
Mint ahogyan az is része az Õsz az Avason rendezvényeinek, hogy a felnőtt korosztály koncertekkel, a kisebbek pedig természetesen játékokkal múlathatták az időt a városrész ősz eleji eseményén.