Első hallásra morbidnak és elképzelhetetlennek tűnt a felvetés, miszerint a kettős gyilkosság elkövetése után, a 23 éves férfi barátnője is segédkezett a nyomok eltüntetésében. Mint az hétfőn kiderült: mindez sajnos igaz.
T. Ádám barátnője és egy másik fiatal lány bevallotta, hogy segítettek eltüntetni a gyilkosság nyomait. A B.-A.-Z Megyei RFK életvédelmi alosztályának munkatársai bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt meggyanúsították a fiatalkorú lányokat, akik kihallgatásuk során beismerték tettüket. A bűnsegédletért akár 5 évet is kapható lányok szabadlábon védekezhetnek.