Ugrás a tartalomra

Tisztújító küldöttgyűlés a kamaránál

Létrehozva
Ma tartotta XXXII. tisztújító küldöttgyűlését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Miskolcon. A rendezvényen megválasztották a BOKIK tisztségviselőit, az ipari, a kereskedelmi és turisztikai, a kézműipari valamint a szolgáltatási tagozatokban működő osztályok vezetőit, s kitüntetéseket adtak át.  
Bihall Tamás, a BOKIK újraválasztott elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a küldöttgyűlést megelőző szervezési feladatokban, a jelölő és küldöttválasztó rendezvények lebonyolításában. - Megválasztott tisztségviselőinket a munka és a tenniakarás vezérli, nem a pozíció és a karriervágy - emelte ki az elnök, aki a jövő feladatai közül elsősorban a gazdasági környezet javítását, biztonságosabbá tételét, kedvező vállalkozói környezet és feltételek megteremtését, illetve az ebben való közreműködést hangsúlyozta.
Bihall Tamás reményét fejezte ki, hogy a jövőben még inkább növekedni fog a kamarai vállalkozások száma, s leszögezte: a BOKIK mindig világos, szakszerű és konstruktív üzeneteket fog megfogalmazni a gazdaság helyi szereplői felé. A rendezvényen Elnöki Aranyérem kitüntetést adtak át dr. Csobod Lászlónak, Kreisz Jánosnak, Osváth Juliannának és Szilágyi Istvánnak.
A küldöttgyűlésen jelen volt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is, aki egyebek mellett elmondta: 2007 és 2014 között összesen mintegy 1.200 milliárd forint uniós forrás juthat Magyarországon gazdaságfejlesztésre, ebből 647 milliárd olyan nagyvállalatoknak, amelyek tulajdonosai főleg multinacionális cégek. Parragh László szerint a csatlakozásunk óta eltelt négy évben az uniós forások érdemben szinte semmit sem javítottak a magyar gazdaság, és a gazdaság szereplőinek helyzetén. A MKIK elnöke arról is szólt: a kamara október 30-i, országos küldöttgyűlésén is átadnak majd kitüntetéseket. Borsodból Kamarai Emlékplakettet adományoznak Abuczki Józsefnek, Bihall Tamást pedig a Merkúr Díjjal jutalmazzák. Ebből évente hármat szoktak átadni, s eddig olyan személyiségek kapták meg, mint például Csányi Sándor OTP-elnök, vagy Demján Sándor nagyvállalkozó.