Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint használatuk segíti a láthatóságot, ettől biztonságosabbá válik a közlekedés, viszont 25-30 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak majd, mint a hagyományos tompított fényszóró.
A most jóváhagyott irányelv szerint 2011. februártól minden új személyautót, illetve kisebb teherszállító járművet el kell látni DRL-fényszóróval. A teherautókra és buszokra vonatkozóan másfél évet követően, azaz 2012. augusztustól lesz érvényes az előírás.
Nem a vevő, hanem Brüsszel dönt
Nem működik a piacgazdaság az uniós tojásszektorban, mivel nem a vásárlók, hanem Brüsszel dönti el, milyen termékek kerüljenek a boltokba – mondta Thury Attila, a Tojásszövetség elnöke. Állítása szerint komoly feszültséget okoz, hogy 2012-től meg kell szüntetni a hagyományos tartást, ám az alternatív technológiák költségeit várhatóan nem lehet a fogyasztókra hárítani. Így a 340 millió darabos uniós tyúkállományból 250-200 millió illegálisan termelhet majd 2012-től, főleg a kelet-európai államokban.