Ugrás a tartalomra

Minden párt támogatja a Tarka Magyart

Létrehozva
Az összes parlamenti párt vezetője, csatlakozva a civilek kezdeményezéséhez, aláírja a Tarka Magyar demonstráció nyilatkozatát és elutasítja az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Amint azt a Tarka Magyart szervező több mint 100 civil szervezet a sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, a mai, súlyosan megosztott országunknak kell, hogy legyenek olyan alapértékei, amiben a társadalom legszélesebb rétegei pártszimpátiától függetlenül egyet tudnak érteni. Ilyen alapértékek mentén szerveződik október 4-én, szombaton a Tarka Magyar elnevezésű demonstráció, amely a kirekesztés és az erőszak minden formájának elutasítását és az elharapódzó erőszakos jelenségek elleni hatékonyabb fellépésre való felszólítást tűzte ki céljául, az erőszakmentesség világnapja alkalmából.A Tarka Magyar demonstráció szervezői – azért, hogy egyik párt se sajátíthassa ki a rendezvényt – felkérték mind az öt parlamenti párt vezetőjét a nyilatkozat aláírására. Mivel mindannyian elfogadták a felkérést, ezért meg akarták várni, amíg mindenki aláírta a nyilatkozatot és az aláírásokat egyszerre kívánták nyilvánosságra hozni.

A szervezők arra kérték a pártok képviselőit, hogy a demonstráció nyilatkozatának aláírásán túl tartózkodjanak minden, a rendezvénnyel kapcsolatos megnyilvánulástól és tartsák tiszteletben a tüntetés civil tisztaságát.

Közleményük szerint sajnálattal értesültek a sajtóból, hogy Gyurcsány Ferenc mindezek ellenére, nyilatkozatot tett közzé támogatásáról. Miután ez a hír nyilvánosságra került, fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy minden parlamenti párt vezetője csatlakozott a kezdeményezéshez és aláírja a nyilatkozatot. Orbán Viktor elsőként már alá is írta a Tarka Magyar demonstrációt támogató nyilatkozatot, de a szervezők kérésének eleget téve ezt nem hozta nyilvánosságra, hogy bevárhassák a többi pártvezető aláírását is.
Támogatásuk újabb biztató jel arra nézve, hogy az erőszakmentesség világnapján eddig nem látott egységben fogunk menetelni az erőszak és a kirekesztés ellen. A szervezők egyben remélik, hogy a nyilatkozat aláírása azt is jelenti, hogy a jövőben a parlamenti erők a rendelkezésükre álló politikai eszközökkel is hatékonyabban tesznek majd az erőszakmentes Magyarországért.
A szervezők ezúton is szeretnék kérni az erőszak és kirekesztés elutasításához csatlakozó civil szervezeteket és minden a kezdeményezésükkel egyetértő magánszemélyt, hogy október 4-én vegyen részt az elmúlt 18 év legnagyobb civil demonstrációján.
A rendezvényről bővebb információ található a www.tarkamagyar.blog.hu oldalon.