Ugrás a tartalomra

Renkívüli helyzetet imitáltak

Létrehozva
Több szervezet részvételével közös árvízvédelmi gyakorlatot tartottak Kesznyétenben az erőmű szomszédságában. A feltételezett katasztrófahelyzetben az árvíz lakóházakat zárt körbe, állatokat veszélyeztetett és autókat sodort el.
A katasztrófavédelem munkatársai mellett polgárvédelmi szakemberek, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig), a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat is részt vett, valamint karitatív mentőszervezetek is.
Az imitált gyakorlat közben valóban szükség volt a szakmai jelenlétre, ugyanis egy férfi ténylegesen rosszul lett a helyszínen. Bojti Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke elmondta: 11 településről vonták össze azokat, akik az ár- és belvízvédelemmel foglalkoznak. A térség különösen érintett ebben a kérdésben, ezért nagy szükség van az ilyen típusú gyakorlati képzésre. „Ez a rész egy esetleges árvíz esetén veszélyeztetett terület, jó tudni, kinek mi a pontos feladata”. A speciális mentők állatokat mentettek ki kötélpályán és egy árvíz által elsodort autót is kihúztak a folyóból.