Ugrás a tartalomra

35 éves a Hortobágyi Nemzeti Park

Létrehozva
Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára megnyitotta az első –zöld óvodáknak és ökoiskoláknak szóló – nemzeti parki nyílt napot pénteken délelőtt a 35. születésnapját ünneplő Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont és Kézművesudvarban. A Hortobágyi Nemzeti Park három és fél évtizede az ország legdinamikusabban fejlődő tájvédelmi körzete, 1999. december 1-je óta az UNESCO Világörökség része. A Park folyamatosan pályázik fejlesztésekre, nemrég három KEOP pályázaton nyert támogatást több mint 950 millió forint értékben.
A Hortobágyi Nemzeti Park idén ünnepli fennállásának 35. születésnapját. A Park 1973-ban jött létre, megalapításakor akkori 54 ezer hektáros törzsterülete mellett csak néhány kisebb természetvédelmi területet kezelt. Az azóta eltelt három és fél évtized alatt komoly előrelépés történt, 1999. december 1-jén a Nemzeti Park közel 75 ezer hektárnyi területe a Világörökség részévé vált. A Park területe időközben 82 ezer hektárra bővült, valamint 4 tájvédelmi körzet és 20 természetvédelmi terület is tartozik hozzá, melyek nagysága 155 ezer hektár. A nemzeti park látogatottsága is évről évre nő, tavaly közel százezer ember tekintette meg a Hortobágyi Nemzeti Park létesítményeit.
A nemzeti park igazgatóság az elmúlt évtizedekben sok ezer hektár vizes és füves élőhely rehabilitációját végezte el. A hortobágyi mocsarak és füves puszták, a nyírségi és beregi lápok, tiszai holtágak nemzetközi összefogással és segítséggel megvalósított rehabilitációja mind hazai, mind európai viszonylatban példaértékű és kiemelkedő jelentőségű. A Park folyamatosan pályázik fejlesztésekre, nemrég három KEOP pályázaton nyert támogatást több mint 950 millió forint értékben. A pályázaton nyert összeget élőhely rekonstrukciós fejlesztésekre, vizes élőhelyek, fás legelők megőrzésére és a természetkárosító hatások mérséklésére fordítja a nemzeti park. A megvalósítás jövőre indul.
A jubileumi ünnepséggel párhuzamosan a Nemzeti Park Oktatótermében elkezdődött az első – zöld óvodáknak és ökoiskoláknak szóló – nyílt napi program, amelyen több száz gyermek vett részt. Az óvodások darufészket készítettek, az ökoiskolások bemutató órát hallgattak.
„Fontos, hogy a gyermekek tudják, miért kell vigyázni az állatokra, növényekre, miért kell spórolni a vízzel, miért kell óvni a környezeti értékeket.” – mondta el Oláh Lajos környezetvédelmi és vízügyi államtitkár pénteken a 35. évfordulóját ünneplő Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.