Ugrás a tartalomra

Állati ünnep

Létrehozva
Az idén 25 éves Miskolci Állatkert és Kultúrpark nemcsak születésnapját ünnepli ez évben, hanem az Állatok világnapja alkalmából rendezett városi ünnepségnek is 15. alkalommal ad helyet. Fotók
Október 3-án, pénteken, és október 4-én, szombaton is érdekes és tartalmas programot állítottak össze a látogatók számára. A 18 éven aluli vendégeik mindkét napon 20 Ft.-os regisztrációs díj ellenében látogathatják az állatkertet.
Természetesen újdonságokkal is készülnek ez alkalomból: a tarajos sülök pénteken vehették birtokba új kifutójukat. A Tanyaház legújabb lakója egy póni, akin a gyerekek jövőre már lovagolhatnak is majd. A szomszédságában szintén új jövevénnyel, egy bivalyborjúval találkozhatnak a látogatóik.
Péntek a bejárat előtti színpadon műsorral várták azokat, akik kilátogattak, hogy egy kis kikapcsolódás mellett az állatokat ünnepeljék. Az iskolások és óvodások versenye mellett az Élővilág védelméért díjakat is átadta a HEROSZ Egyesület.
Szombaton, október 4-én az állatkert területén egész nap arcfestővel, kézműves foglalkozásokkal, ugrálóvárral, látványetetésekkel és állatbemutatóval várják a látogatókat.
Ezen a napon 10 – 12 óra között a Szinvapark bevásárlóközpontban is találkozhatnak az érdeklődők az állatokkal.