Ugrás a tartalomra

Baross Õszi Kulturális Napok

Létrehozva
Már több éves hagyomány a közlekedési középvezetői képzést megvalósító miskolci Baross Gábor Szakközépiskolában, hogy - éppen a regionális beiskolázás miatt -, a megyeszékhelyre több megyéből érkező 9-es diákokkal elsőként a várost ismertetik meg. Pénteken már a kora reggeli órákban, csoportokba szerveződve ismerkedtek a város nevezetességeivel a Barossban tanuló diákok.Felvételünkön: F. Tóth Géza, a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány elnöke, a Városház téren, éppen Miskolc hajdani kereskedő múltjáról beszélt az érdeklődő diákoknak a megyeháza előtt.
A szemerkélő reggeli esőben, néhány percel 8 óra előtt az egyik csoport a városháza és a megyeháza közötti platánfa alatt húzódott meg a társaságot elkísérő előadóval együtt. Az érdeklődő tekintetű fiatalok Miskolc sajátos városszerkezetének kialakulásáról, a kereskedő múlt napjainkban is látható emlékeiről tudhattak meg többet. Eközben egy másik csoport tagjai a Szent István-szobor előtt már a XXI. század Miskolcáról kaptak tájékoztatást. A tér szállodával bővüléséről és a Zöld Nyíl közlekedési rekonstrukcióról hallhattak.
Mint azt érdeklődésünkre Gál Lajos, a Baross Gábor Szakközépiskola oktatási igazgatóhelyettese elmondta, évekkel ezelőtt a hozzájuk járó diákok részéről merült fel a gondolat, hogy többet szeretnének megtudni az intézményben tanuló és más vidékekről érkezők arról a városról, ahová járnak.
Így aztán a Baross Õszi Kulturális Napok már hagyományosan így kezdődnek, hogy aztán a végén fölavathassák a „bocsokat”, vagyis az iskolába szeptemberben érkezetteket.
Az oktatási igazgató megemlítette azt is, hogy a másik oldal - tehát a városlakók -, még mindig csak azt tudják, hogy az intézményben közlekedési szakembereket képeznek, holott változott az oktatási kínálat. A Barossból már banki és logisztikai végzettségü középvezető-jelöltek is kikerülnek az érettségit követően