Ugrás a tartalomra

Nagy a tét Miskolcon!

Létrehozva
Egymás után két vereséget szenvedett a Speedway Miskolc együttese, és így elveszítette helyzeti előnyét. A lengyel második vonalban szereplő alakulat a rájátszásban a feljutásért áll harcban, s a mindent eldöntő futamra október 5-én, vasárnap kerül sor Miskolcon.
Az első osztály felé kacsintgató miskolciak előbb a Rovno (48–42), majd a Lódz (54–37) csapatától kaptak ki, s a hét első napjaiban úgy festett a dolog, hogy nincs már különösebb tétje az utolsó fordulónak, hiszen Jacsó Tibor elnök legénysége eljátszotta esélyét.
Nos, fordult a kocka, a Népkertben kiharcolható a feljutás! A Gniezno elleni találkozó sorsdöntő lesz. Jacsó Tibor érdeklődésünkre elmondta, hogy kikérték a lengyel szövetség állásfoglalását a feljutás kérdésében. Nem volt ugyanis egyértelmű, hogy a pontkülönbség, vagy az egymás elleni eredmények számítanak-e a végelszámolásnál. Az alapszakaszban pontegyenlőség esetén a pontkülönbség volt a döntő, a rájátszásban azonban más szabályok érvényesek. Amennyiben a miskolciak megszerzik a bónuszt a vasárnap délután 15 órakor kezdődő mérkőzésen, akkor az egymás elleni eredmények tekintetében jobbak lesznek.
Köztudott, hogy a rájátszás első fordulójában a miskolciak 58–34-re kaptak ki a Gniezno vendégeiként. Ennek értelmében Szatmári Lászlóéknak legalább 25 ponttal kell(ene) legyőzniük a lengyel alakulatot. Ez természetesen nem ígérkezik egyszerű feladatnak, de az első osztályba való feljutás csak így lehetséges.