Ugrás a tartalomra

Út-törő megoldás Tiszaújvárosban

Létrehozva
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyedülálló módon, de országosan is ritka megoldás védi a gyalogosok és a közlekedés biztonságát Tiszaújvárosban. Az élénkpiros keretbe foglalt térhatású gyalogátkelőhely, mintha megtörné az utat, így óhatatlanul is lassításra készteti a gépjárművek vezetőit.
A rendszeresített baleset-megelőzési akciók eredményeként ebben az évben tiszaújvárosi gyalogátkelőhelyen nem történt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. A biztonság további fokozásáért egy úttörő technikai megoldást is alkalmaznak a városban.
Az egyébként szokásos fehér színű, az útra hosszirányú felfestéseket – élénkpiros színű, térhatású keretbe foglalták. Ez egyrészt jóval kirívóbb a környezetéből, és már messzebbről is jól észlelhető, másrészt a csupán az útburkolatra festett gyalogátkelőhely a feléje közeledő járművezetőnek úgy tűnik, mintha térkővel került volna az úttest szintjétől kiemelésre, ezért lassításra készteti a feléje haladókat. Ez által a lassabban haladó járművek vezetői a KRESZ által egyébként kötelezően előírt „fokozott óvatossággal történő megközelítés” szabályának is maradéktalanul eleget tesznek. Egyelőre egy piros-fehér gyalogátkelőhely „működik” Tiszaújvárosban, amelyet a közeljövőben még további öt követ.
A rendőrség eddigi tapasztalatai szerint a tíz napja telepített új rendszer jó eredménnyel vizsgázott, beváltotta a hozzáfűzött reményeket.