Október végétől a vám-és pénzügyőrség rendszerébe kell bejelentkezniük azon vállalkozásoknak, amelyek tevékenységük során csomagolóanyaggal, akkumulátorral, elektronikus hulladékkal vagy gumiabronccsal foglalkoznak. Azok a társaságok, amelyek ezt elmulasztják, a türelmi idő lejárta után, mulasztási birságra számíthatnak. A Vám- és Pénzügyőrség a regisztrációt azért tette kötelezővé, hogy ki tudja szűrni: mely cégek foglalkoznak veszélyes hulladékokkal. Ezek az anyagok ugyanis nem kerülhetnek ki a környezetbe, hanem gondoskodni kell újrahasznosításukról. Azon cégek, amelyek ezt nem teszik meg, környezetvédelmi termékdíjat kötelesek majd fizetni a Vám és Pénzügyőrségnek. A változások több mint 10 ezer megyei vállalkozót érintenek.
Azok a cégek, amelyek nem jelentkeznek be a pénzügyőrség rendszerébe, mulasztási bírságra számíthatnak. Egyrészt ezért is ajánlott a regisztráció a vállalkozásoknak, másrészt pedig azért, mert a környezet védelme mindannyiunk számára az egyik legfontosabb feladat.
Tomorszki I.