A Nyilvánosság a Tiszazugért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy az október 3-án, váratlanul, tragikusan korán elhunyt Albert Györgyi újságíró emlékére díjat alapít.
A díj neve: Albert Györgyi Emlékdíj.
A díj összege: 200 ezer forint.
A díjat azon, 44 évesnél idősebb, jelenlegi és egykori újságírók, sajtómunkások, zsurnaliszták, televíziós és rádiós műsorkészítők munkájának elismerésre szánja a kuratórium, akik a szakma fősodrából (mainstream) érdemtelenül kiszorultak.
A díjat minden évben a kuratórium és az alapítók adják át Albert Györgyi halálának évfordulóján.
A kuratórium minden évben június 30-ig felhívást tesz közzé, s javaslatokat kér a szerkesztőségektől és az újságíró szervezetektől.
A díjazottak személyéről a javaslatokat figyelembe véve a kuratórium által felkért bizottság dönt. Ennek vezetésére a kuratórium a mai napon felkérte dr. Takács Ferenc egyetemi tanárt.
A díj ötletgazdája: dr. Kármán Irén dokumentumfilm-rendező.