Ugrás a tartalomra

Jubileumi szimfonikus koncert

Létrehozva
Negyvenöt éves a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az évfordulóra koncerttel készül a csoport. Október 9-én csütörtökön a Művészetek Házában tartják a jubileumi hangversenyt, melyen Weiner, Schumann és Mahler darabokat játszanak.
Az lesz a héten a Miskolci Szimfonikusok második fellépése Miskolcon. A zenekar hétfő este Raiffeisen szezonbérletben adott koncertet a Művészetek Házában. Kovács László vezényletével Verdi Szicíliai vecsernye című művének nyitányát, Bruckner negyedik Esz-dúr Romantikus szimfóniáját játszotta a csoport. Szabadi Vilmos hegedűművész közreműködésével pedig Goldmark A-moll hegedűversenyét hallhatta a közönség.
A Liszt-díjas hegedűművész többször is koncertezett már a Miskolci Szimfonikusokkal – negyvenöt lemezéből kettőt pedig a zenekarral rögzített. Szabadi Vilmos muzsikált már a világ vezető koncerttermeiben, de egyetlen magyar fellépőként világklasszisokkal játszott Solti György nyolcvanadik születésnapi koncertjén a Buchkingam palotában a teljes brit uralkodóház jelenlétében. Hangszere pedig egy cremonai mesterhegedű, a magyar állam kollekciójából való.