Az utóbbi időkben megszaporodott engedély nélküli „fémgyűjtők” illetve egyéb illegális hulladékkezelési tevékenységet végző személyek ellen lépnek fel a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Fontos társadalmi érdek fűződik a környezet hulladék által okozott terhelésének minimalizálására, a különböző szennyezések csökkentésére Mindezekre tekintettel a lakosságot joggal irritálja a különböző, hulladéknak minősülő anyagokkal (fém, színesfém, akkumulátor stb.) hatósági kontroll nélkül házaló, azokat begyűjtő, tároló személyek tevékenysége.
A Miskolci Rendőrkapitányság a napokban indított eljárást hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének gyanúja miatt két ügyben. Az egyik esetben nagy mennyiségű (kb 90 tonna) építési-bontási hulladékot helyeztek el és tároltak egy cég miskolci telephelyén, a másik ügyben építési törmelékkel töltötték fel Miskolc egyik temetőjét.
Kiemelendő, hogy egyik esetben sem rendelkeztek az elkövetők a környezetvédelmi hatóság hulladékkezelési engedélyével.
A hulladékgazdálkodásról szóló törvény rendelkezései szerint hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása és ártalmatlanítása egyaránt. A hulladékkezelési tevékenység – jogszabályban írt kivételekkel - kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető.
Fontos tudni, hogy a hulladékgazdálkodási szabályokat megsértő vagy engedély nélkül végző személyekkel szemben a rendőrség szabálysértési, illetve büntetőeljárást kezdeményez.
Az elkövetőt a törvény
• környezetvédelmi szabálysértés miatt százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal, míg
• a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett esetén három évig-, veszélyes hulladékra történő elkövetésnél akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Végezetül nem elhanyagolandó, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályi előírásokat megszegők a néhány tízezer forinttól akár több tízmillió forintig is terjedő hulladékgazdálkodási bírsággal sújthatók. A szabálysértési vagy büntetőeljárás kezdeményezésén túlmenően a rendőrség minden esetben feljelentéssel él a területileg illetékes környezetvédelmi hatóság felé – a külön jogszabályban meghatározott – hulladékgazdálkodási bírság kiszabása érdekében.