Ugrás a tartalomra

A miniszter a közfoglalkoztatást szorgalmazta Miskolcon

Létrehozva
Megkezdte munkáját a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja és a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által közösen rendezett II. Magyar Foglalkoztatáspolitikai Konferencia. Bihall Tamás, a BOKIK elnöke nyitó szavaiban vázolta a munkaerőpiacon napjainkra kialakult helyzetet. Ezt követően Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter előadásának kezdetén kétarcúnak nevezte a munkaügyi szabályozást, utalva arra, hogy akinek van munkája, az könnyebben tud váltani, akinek viszont nincs, az nehezen, vagy egyáltalán nem tud bekerülni a munkaügyi rendszerbe.
Szólt arról a két csoportról is, akiknek a foglalkoztatás területén egyre nehezebb a helyzete. Az 50 év felettieket és a gyermeknevelésből visszatérni szándékozókat érinti a negatív megítélés. Mint azt a miniszter kihangsúlyozta, a jövőben szélesíteni kell a közfoglalkoztatást, mely alapvetően az önkormányzatok feladata lenne, de sokkal jobban együtt kellene működni az adott településen tevékenykedő vállalkozásokkal, erdészetekkel, mezőgazdasági üzemekkel. A lehetőségekhez sorolta a nagyberuházásokat, amelyek ugyan csak időlegesen, de akkor is biztosíthatnának munkát a közfoglalkoztatottaknak. A miniszter asszony egy angol példát hozott fel a hallgatóság előtt. A csatorna túloldalán ugyanis a metró építésénél is vannak közfoglalkoztatottak.
A legnagyobb gondot a képzetlen embertársaink gyarapodása jelenti, mondta Szűcs Erika. A jövőben arra kell törekedni, hogy 35 éves korig a 8 általános iskolát mindenki elvégezze, amire aztán egy munkahellyel lefedett szakképzés épülhetne. 

A nap hátralévő témái és előadói:
„Versenyképes tudás - versenyképes gazdaság”
Előadó: Dr. Szüdi János szakállamtitkár, Oktatási és Kulturális Minisztérium
„Foglalkoztatáspolitikai helyzet Magyarországon”
Előadó: Gúr Nándor országgyűlési képviselő, a parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke
A magyar gazdaság helyzete és versenyképességi elvárásai”
Előadó: Dr. Parragh László elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Felsőoktatás és munkaerőpiac”
Előadó: Dr. Patkó Gyula rektor és Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, Miskolci Egyetem
„Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat lehetőségei foglalkoztatáspolitikai aspektusból”
Előadó: Pirisi Károly főigazgatója, Állami Foglalkoztatási Szolgálat
„Az átalakuló szakképzés szerepe a nemzetgazdaság fejlődésében”
Előadó: Bihall Tamás alelnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
„Felnőttképzés a gazdaság szolgálatában”
Előadó: Szilágyi Antal alelnök, Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanács