Ugrás a tartalomra

Tokaj Kecskemétre ment

Létrehozva
A „hírös" városban, Kecskeméten rendezik meg október 8. és 9-én a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezésében a Hild János-emlékéremmel díjazott városok találkozóját. Az ezzel a jelentős elismeréssel kitüntetett Tokaj várost Bodonyi Csaba városi főépítész képviseli a szakmai találkozón.
A szervezők azzal a javaslattal álltak elő a rendezvény színvonalának emelése érdekében, hogy minden város két tablót állítson össze, és azt mutassa be Kecskeméten az elsősorban az építész szakmában jeleskedő részvevők előtt. Bodonyi Csaba, aki 21 éve terveivel, elképzeléseivel alakítja a Tisza és a Bodrog összefolyásánál elterülő város arculatát, két tablót állított össze a találkozóra. Az egyik a közelmúltban átadott projekteket mutatja be. Így többek között látható a zsinagógából kialakított kulturális centrum és a Paulay Ede Színház nemrég átadott épülete. A másik tablón azok a tervek szerepelnek, amelyek már eredményesen vettek részt országos pályázatokon, és az elnyert támogatási összegekkel a következő két évben kell azokat megvalósítani Tokajban.