A fokozott és rendszeres ellenőrzések legfőbb célja, hogy megóvja természeti kincseinket, megfékezze az illegális fakitermeléssel okozott természetkárosítást, és gátat szabjon a lakosságot érintő és irritáló cselekmények elkövetésének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai a terepviszonyokhoz remekül alkalmazkodó crossmotorok alkalmazásával végeznek folyamatos ellenőrzéseket. Az akcióban az adott erdőterületeket jól ismerő természetvédelmi őrök is részt vesznek.

Október 12-én a kora délutáni órákban a sátai középhatár természetvédelmi területén az alkalmi „járőrpáros” ellenőrzés alá vonta egy forgalomból már végleg kivont személygépkocsi vezetőjét, aminek hátsó ülése ki volt szerelve. Az átalakított autóban frissen vágott, mintegy fél köbméter fa volt. A hatósági jelzéssel nem rendelkező autó 41 éves sátai sofőrjével szemben a hatóság szabálysértési feljelentéssel tett, továbbá a törvény értelmében lefoglalta az autót, az illegálisan kivágott fát, illetve motoros fűrészét. Ezt megelőzően Sajókápolna környékén egy lovas kocsi rakományát s magát a járművet is lefoglalta a rendőrség, mivel tulajdonosa engedély nélkül vágta ki és szállította a fát. Az elkövetőkkel szemben egyidejűleg a rendőrség kezdeményezte az erdőről és az erdő védelméről szóló törvényben foglalt erdővédelmi bírság kiszabását.