Magyar fejlesztésű részprojekt, egészségügyi szabványokra épülő Intézményközi Információs Rendszer (IKIR), amely a Humán Erőforrás Operatív Program HEFOP 4.4.1. „Egészségügyi információ-technológiai fejlesztés az elmaradott régiókban" elnevezésű projektjének meghatározó alkotóeleme, és 38 egészségügyi intézményt, valamint a résztvevő háziorvosokat kapcsolja össze. A projekt a betegek általános elégedettségét kívánja növelni, az infokommunikációs szolgáltatások használatának szélesebb körű terjedésével pedig a magyar egészségügy hatékonyságát erősíteni. A BT a szélesebb értelemben vett projekt támogatására olyan egészségügyi mintaprojektet adott át sikeresen, amely 15 ezer orvos és 1,5 millió lakos számára nyújt közvetlen előnyöket, s támogatja az egészségügyi információk áramlását Magyarország három legelmaradottabb régiójának a projekthez csatlakozott kórházai, járóbeteg-szakrendelői és háziorvosai között.
A betegek számára az egyik legfontosabb előny, hogy kezelőorvosaik egyszerűen férhetnek hozzá az egészségügyi információikhoz, a továbbiakban nem szükséges papíron továbbítani a betegvizsgálati anyagokat, például laboreredményeket, és röntgenfelvételeket a különböző egészségügyi szolgáltatók között a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország és Észak-Alföld régióban. Vizsgálati időpontot, s egyéb szolgáltatásokat is lehet igényelni, ill. módosítani az IKIR segítségével, értékes időt lehet megtakarítani, telefonhívások válnak feleslegessé a betegek és az orvosok viszonylatában. Gyakorlati tapasztalat; a vidéki páciensek a korábbi 3-4 utazás helyett 1-2 beutazással „megússzák" az egészségügyi kapcsolatfelvételt.