Ugrás a tartalomra

Testmunkásokat zsarolt az álrendőr

Létrehozva
Egy emődi férfi rendőrnek adta ki magát prostituáltaknak, majd pénzt kért, hogy eltekintsen a „hivatalos eljárástól”, valahol azonban mást kapott. Az álrendőrt őrizetbe vette a Miskolci Rendőrkapitányság.
A Miskolci Rendőrkapitányságon egy miskolci nő tett bejelentést, hogy szeptember 17-én lakásán megjelent egy férfi azt állítva, hogy ő rendőr. Majd pénzt kért tőle, mivel tudomása van arról, hogy otthonában prostitúciós tevékenységet folytat. A sértettnél nem volt annyi készpénz, amennyit tőle követeltek, ezért megegyezésük alapján szexuális szolgáltatást nyújtott az elkövetőnek. A 25 éves emődi P. Zs. egy másik esetben is előadta ugyanezen történetét, akkor azonban készpénzt is kapott.
A Miskolci Rendőrkapitányság zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Zs.-vel szemben, egyben október 13-án bűnügyi őrizetbe vette a gyanúsítottat.