Ugrás a tartalomra

Fémtolvajok nyomában

Létrehozva
A Miskolci Rendőr- kapitányság a Környezet- védelmi Felügyelő- séggel közösen vizsgálja a városban és vonzáskörzetében található fémátvevő-helyeket. Az engedélyek és az átvett fémhulladékok ellenőrzésének célja, hogy visszaszorítsák az illegális színesfém-kereskedelmet. A rendőrség szerint óriási üzletről és hatalmas pénzekről van szó – ezért fontos, hogy beazonosíthatók legyenek azok, akik leadják a hulladékot.
Az engedéllyel rendelkező átvevőhelyeken csak személyi igazolvánnyal és aláírással adható le a fémhulladék. Miután egyre több az illegális átvevőhely, és számos helyen átveszik a bűncselekményekből származó színesfémet, ezért a rendőrség országos ellenőrzési akciót indított.
Miskolcon és vonzáskörzetében nagyságrendileg mintegy 200 átvevőhely található, ebből körülbelül 70 telep rendelkezik működési engedéllyel. A Környezetvédelmi Felügyelőség szerint a gondot az jelenti, hogy a telepek egy része bűncselekményekből származó hulladékot is átvesz. Ilyenek például az aknafedők és a sorompó-alkatrészek. De került már elő szétdarabolt autó, sőt virágzik az északi szomszédainktól áthozott fémhulladékok illegális kereskedelme is.

meh1.jpg

A környezetvédelmi hatóság és a rendőrség is bünteti az illegális fémgyűjtést. Előbbi pénzbírsággal, utóbbi pedig akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja a szabálytalankodó átvevőhelyeket, vagy fémgyűjtőket.
A gazdasági válság a fémgyűjtők mindennapjaira is rányomta bélyegét. Mostanra harmadára csökkent a fémhulladék átvevői ára; a korábbi 70 helyett, most csupán 20-30 Ft-ot kínálnak a vas kilójáért. A környezetvédelmi hatóság szerint az illegális fémkereskedelem visszaszorításának egyik megoldását éppen a fémhulladék árának alacsonyan tartása jelentené, így ugyanis senkinek nem érné meg a lopott vas gyűjtése.

Nagy E.