A Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagvállalatai jelentős beruházásokkal támogatják Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék fejlődését A Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalatai célul tűzték ki, hogy az elmaradott régiókban exportképes termékeket állítsanak elő, hosszú távon is versenyképes termelési kultúrát honosítsanak meg, munkahelyeket teremtsenek és közreműködjenek a tudásalapú gazdaság megteremtésében. A terv megvalósításában élen jár a sanofi-aventis/Chinoin és a Michelin, amelyek Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben hoztak létre üzemet. A beruházásoknak köszönhetően több száz munkahely létesült és számos kutatás-fejlesztési projekt érkezett a régiókba, mely hozzáadott értékkel is gazdagította a legnagyobb munkanélküliségi rátával rendelkező megyéket. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének szembesülnie kellett azzal, hogy míg a szocializmusban jelentős nehézipari központnak, illetve mezőgazdasági területnek számítottak, a rendszerváltást követően a legnagyobb munkanélküliséggel sújtottak és az egy főre jutó GDP alapján a legkevésbé fejlett megyékké váltak. A kevésbé fejlett régiók felvirágoztatásában kiemelkedő szerepet töltenek be az itt megtelepedő vállalatok, hisz jelenlétüknek köszönhetően tudásalapú gazdaság épül ki, munkahelyek létesülnek, beruházásokat eszközölnek, támogatják a kisvállalatokat, és kutatás-fejlesztési projekteket hoznak a régióba.
Ma az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régióban két olyan francia cég is működik, a sanofi-aventis/Chinoin és a Michelin, amely mind a beruházások, mind a foglalkoztatás, mind a kutatás-fejlesztés terén kiemelkedő számokkal büszkélkedhet. 2006-ban összesen 93 millió euro forintnyi, főként exporttevékenységből származó forgalmat bonyolítottak le francia vállalatok az Észak-magyarországi régió három megyéjében és Szabolcs-Szatmár Beregben, melyben oroszlánrésze volt Magyarország vezető gyógyszergyárának és a gumiabroncsgyártó nagyvállalatnak. A sanofi-aventis/Chinoin hazai árbevételének több mint a negyedét fordítja kutatás-fejlesztésre, melynek jelentős részét részét a csanyik-völgyi gyárban folyó projektek finanszírozására költi. Emellett több egyetemmel – többek között a Miskolci Egyetemmel – is évek óta együttműködnek annak érdekében, hogy a diákok és kutatók megismerhessék a K+F terület legújabb technológiát, eredményeit. A Michelin Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felvirágoztatásában is aktívan közreműködik: garanciavállalással és kamattámogatással segíti a nyírségi vállalkozásokat, hogy könnyebben juthassanak munkahelyteremtő mikrohitelekhez. A vállalat ennek kapcsán együttműködési szerződést írt alá a nyíregyházi mikrohiteleket kihelyező Primom Alapítvánnyal. A két vállalat ezidáig közel 185 milliárd forintos beruházást hajtott végre hazánkban, melynek köszönhetően nem csak emberek ezreinek van biztos megélhetése, de a K+F projekteknek következtében hozzáadott értéket is teremtenek a legelmaradottabb régiókban.